×

Superbrands díjat kapott az X-Epil

Idén tizenkettedik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Superbrands díjakat. A független szakemberekből álló bizottság, idén második alkalommal találta érdemesnek az X-EPIL márkát a Superbrands 2016 védjegy viselésére.

Magyarországon 2004-ben indult a nemzetközi Superbrands program, amelynek sikerét jelzi, hogy idén már tizenkettedik alkalommal a legkiválóbb fogyasztói márkák, kilencedik alkalommal a legkiválóbb üzleti márkák részesülnek díjazásban. Mára a Superbrands a széles nagyközönség számára is ismert, a magas minőséget szimbolizáló védjegy. 

A fogyasztói márkák esetében a GfK bevonásával alakul ki a jelöltek köre. A szűrés az ismertség és a kedveltség mérésén túl figyelembe veszi az adott márka magyarországi márkaépítési gyakorlatát, aktivitását, megjelenését. Ezt követően a kategóriákba sorolt márkákról a végső értékelést a zsűri hozza meg. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet.

A program az indulás óta a világ minden részén ismertté vált, ma már közel 90 országban jelent különleges minősítést a Superbrands cím.

Büszkék vagyunk az újabb elismerésre, melyet a hazai fejlesztésű X-EPIL, a magyar brand elnyert. Ez a díj  nemcsak biztonságot, de garanciát is nyújt vásárlóink, ügyfeleink mindennapi választásához.

 

X

Iratkozz fel az exkluzív ajánlatokra!

Regisztrációs adataim megadásával kijelentem, hogy megismertem és elfogadom az Alveola Kft. Adatkezelési Tájékoztatóját, és hozzájárulok, hogy elérhetőségeimre kedvezményeket és akciókat tartalmazó információt küldjön.

Melyik szőrtelenítő terméket válasszam?

Mutasd a hozzám illő terméket
© 2018 Alveola Beauty Services Kft. Minden jog fenntartva • Felhasználási feltételek és jogi nyilatkozat

Mint a legtöbb weboldal, az x-epil.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen részed, amikor az oldalunkon jársz. Az OK gomb megnyomásával tudomásul veszed és elfogadod a cookiek használatát. További tudnivalókat a cookie-król az Adatvédelmi Tájékoztatónkban találsz.

OK